tagad, de a bizonyítékok annyira meggyőzők, hogy az ügyészség már vádat is emelt ellene. 19:56 Lékai-Kiss Ramóna: Ha most ...
Emberölés minősített esetével, felfegyverkezve elkövetett rablással, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, valamint ...
2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a Központi ...
Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a Bajai Járási Ügyészség azt a férfit, aki tavaly ...
Szabó Ádám és felesége, Jennifer januárban számoltak be arról, hogy úton van az első közös gyerekük. Már azt is tudni lehet, hogy kisfiúval bővül majd a családjuk, a leendő édesapa pedig mindenképp ...
Probléma lépett fel a Meta üzenetküldő felületével, a Messengerrel február 11-én reggel. A hibajelzésekre szakosodott ...
Pécs egyik legnagyobb előnye a megélhetési költségek terén nyilvánul meg, ami a mai világban különösen fontos szempont. A ...
A 2024 YR4 eltörpül a dinoszauruszok kihalását előidéző objektum mellett. Ütközése nem okozna globális katasztrófát, ehelyett csak súlyos lokális károkkal járna, hasonlóan, mint az 1908-as tunguszkai ...
Pécs egyik legnagyobb előnye a megélhetési költségek terén nyilvánul meg, ami a mai világban különösen fontos szempont. A városban már 40.000 forinttól lehet szobát bérelni jó helyen, a kollégiumi díj ...
Miután a műsornak köszönhetően tévés ismertséget szerzett, megesett, hogy valaki egy templomban kért tőle autogramot a mise után.
A 218-as autóbusz Solymár, Auchan áruház és Üröm vasúti megállóhely között megnövekedett menetidővel közlekedik a Szentlélek tér H felé.
A pécsi képviselők munkájára évente hozzávetőleg 100 millió forintot fordított eddig az önkormányzat, idén ez az összeg 486 millióra nő – olvasható a Népszava cikkében, amelyben utánajártak annak, ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results